Közösen a bűnmegelőzésért

Hírek, információk


Előzzük meg a lopásokat!

2016. december 07.

   

Az év végi ünnepek közeledtével országszerte, így Békés megyében is megélénkül a forgalom az áruházakban, vásárokban. A rendőrkapitányságok visszatérő ellenőrzésekkel, járőrszolgálattal igyekeznek tenni a szabálysértések, bűncselekmények megelőzéséért. Kiemelt figyelmet fordítanak a vasútállomásokra, buszpályaudvarokra is, ahol a zsúfoltság miatt nagyobb eséllyel fordulhatnak elő lopások. Emellett a rendőrök és a polgárőrök bűnmegelőzési tanácsokkal is szolgálnak a nézelődőknek, vásárlóknak.

Békéscsaba főterén, a Karácsonyi Vásárban tartott tájékoztatót 2016. december 7-én délután a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Aktuális bűnmegelőzési hírlevéllel hívták fel a járókelők és az árusok figyelmét a legalapvetőbb biztonsági szabályokra.

Hangsúlyozták, hogy leparkolt autókban nem szabad jól látható helyen mobiltelefont, navigációs készüléket, kabátot, táskát hagyni. Az autókat, mielőtt őrizetlenül hagyják, gondosan le kell zárni, az ablakokat is ellenőrizni kell.

Vásárlás, nézelődés közben is mindenki ügyeljen a táskájára, pénztárcájára. Ezeket még rövid időre se tegyék le polcra, pultra és ne felejtsék a bevásárlókocsikban. Lehetőleg csak annyi pénzt tartsanak maguknál, amennyire előreláthatólag szükségük lesz. A pénztárcákat, mobiltelefonokat jól zárható táskában, cipzáras vagy belső zsebben vigyék. A bankkártyák mellett ne tartsák ott a PIN kódokat.   

Elhangzott, hogy a 112-es segélyhívón a nap 24 órájában folyamatosan fogadják a hívásokat. Ha bárki lopás áldozatává válik, azonnal kérjen segítséget. Üzletekben, vásárokon, rendezvényeken jelezzék a történteket a biztonsági szolgálat munkatársainak és értesítsék a rendőrséget. 

 



JÁTÉKKAL A GYERMEKEK BIZTONSÁGÁÉRT


Általános iskolásoknak szervezett táborba és iskolai rendezvényekre látogattak el a rendőrség bűn-és baleset-megelőzési munkatársai.

ÉRDEKES ÉS TANULSÁGOS PROGRAM


Több szervezet, köztük a rendőrség várta a gyermekeket különböző egészséggel, biztonsággal kapcsolatos ismeretterjesztő játékokkal Szarvason.

NEM JÖTT BE AZ UNOKÁS TRÜKK


Egy békéscsabai nagymama azt tette, amit a rendőrség a bűnmegelőzési ajánlásokban rendszeresen megfogalmaz. Így nem tudták becsapni, nem érte kár.

FÓRUMOK A BŰNMEGELŐZÉSRŐL


Békés megyében Medgyesbodzáson, Mezőhegyesen és Végegyházán is bűnmegelőzési témájú előadással, tanácsadással várják az érdeklődőket a rendőrség munkatársai.
Home / Hírek / Előzzük meg a lopásokat!