Közösen a bűnmegelőzésért

Kortárs segítő képzés

A projektbe részt vevő valamennyi megyében, összesen 44 helyszínen kortárs segítő képzést szerveztünk az időskorúak számára. A képzésen résztvevők szóróanyagokat, illetve oktatási segédanyagot vehettek át.



JÁTÉKKAL A GYERMEKEK BIZTONSÁGÁÉRT


Általános iskolásoknak szervezett táborba és iskolai rendezvényekre látogattak el a rendőrség bűn-és baleset-megelőzési munkatársai.

ÉRDEKES ÉS TANULSÁGOS PROGRAM


Több szervezet, köztük a rendőrség várta a gyermekeket különböző egészséggel, biztonsággal kapcsolatos ismeretterjesztő játékokkal Szarvason.

NEM JÖTT BE AZ UNOKÁS TRÜKK


Egy békéscsabai nagymama azt tette, amit a rendőrség a bűnmegelőzési ajánlásokban rendszeresen megfogalmaz. Így nem tudták becsapni, nem érte kár.

FÓRUMOK A BŰNMEGELŐZÉSRŐL


Békés megyében Medgyesbodzáson, Mezőhegyesen és Végegyházán is bűnmegelőzési témájú előadással, tanácsadással várják az érdeklődőket a rendőrség munkatársai.
Home / Pusztán hatan pályázat / Kortárs segítő képzés