Közösen a bűnmegelőzésért

Látni és látszani, küllőprizma átadása

A projekt keretében különös figyelmet fordítottunk a kerékpárosokra. A kerékpárlopások megelőzésének lehetőségeiről szóló szórólap mellé a láthatóság fontosságát hangsúlyozó tájékoztatót és küllőprizmákat is ajándékoztunk a tanyákon, illetve kisebb falvakban élő bicikliseknek.

Prizma

Prizma



JÁTÉKKAL A GYERMEKEK BIZTONSÁGÁÉRT


Általános iskolásoknak szervezett táborba és iskolai rendezvényekre látogattak el a rendőrség bűn-és baleset-megelőzési munkatársai.

ÉRDEKES ÉS TANULSÁGOS PROGRAM


Több szervezet, köztük a rendőrség várta a gyermekeket különböző egészséggel, biztonsággal kapcsolatos ismeretterjesztő játékokkal Szarvason.

NEM JÖTT BE AZ UNOKÁS TRÜKK


Egy békéscsabai nagymama azt tette, amit a rendőrség a bűnmegelőzési ajánlásokban rendszeresen megfogalmaz. Így nem tudták becsapni, nem érte kár.

FÓRUMOK A BŰNMEGELŐZÉSRŐL


Békés megyében Medgyesbodzáson, Mezőhegyesen és Végegyházán is bűnmegelőzési témájú előadással, tanácsadással várják az érdeklődőket a rendőrség munkatársai.
Home / Kisebb települések pályázat / Látni és látszani, küllőprizma átadása